Csillagok, csillagok

Iskolánk 11. és 12. évfolyamos fizika fakultációs diákjai Pecsenye Pálné tanárnő szervezésében izgalmas programon vettek részt.
 
Soltó Julianna 11.k osztályos tanulónk írása:
“A Bükki Csillagdába látogattunk el. Sajnos az idő nem nekünk kedvezett, így főszerepet kaptak a benti programok. Először egy planetáriumi csillagvizsgálásban vettünk részt, ahol részletesebben megismerhettük a csillagképeket, emellett még számos érdekességet hallhattunk az univerzummal kapcsolatban. Ezt követően szemügyre vehettük a csillagdában lévő űrteleszkópokat. Itt tájékoztattak a működésükről és betekintést nyerhettünk a lencse mögé. A hőmérsékletre való tekintettel jó meleg teával kaptunk újult erőre. Később egy izgalmas kiállítás tárult elénk, amit egyénileg fedezhettünk fel. Hamar letelt az erre szánt időnk, és mennünk kellett a következő programra. Ez egy 3D-s film volt, ami bemutatta a két felküldött műholdat, melyek segítségével látványos képek születtek. A megfigyelt bolygók és azok holdjainak felszínéről láthattunk térhatású felvételeket. Ezzel véget ért ez a szenzációs kirándulás. Az élmények mellett csillagászati tudást is tudtunk szerezni.”
 
 

tovább »
2024.12.10

Lengyelország – Magyarország – Egy barátság története

“Lengyelország – Magyarország – Egy barátság története” elnevezésű országos vetélkedő második fordulójába jutottak Elek Boglárka és Berecz Martina Hanna 11.k osztályos tanulóink.
Gratulálunk és további sikeres versenyzést kívánunk!
Felkészítőjük Talián Zoltán tanár úr.
 

tovább »
2024.12.09

Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület díjátadó ünnepsége

A Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület díjátadó ünnepséget szervezett, ahol az MDSZ által szervezett diákolimpia versenyein 1-3. helyezetteket jutalmazták.
 
Iskolánkból az alábbi tanulók kaptak elismerést a 2023-2024. évi teljesítményük alapján:
Végh Zdenka Franciska 6.c
Szabó Lotti 7.c
Szaniszló Csanád 7.c
Borics-Durzó Dominik Mihály 7.c
Juhász levente 8.c
Szaniszló Zétény 10.c
Biros Samu Domonkos
Klebovicz Zalán 11.e
Nagy Emma 11.k
Borsos Blanka 12.e
és Bóta Marianna versenyeztető tanáruk.
 
Az ünnepséget Gyöngyösön a Mátra Múzeumban tartották 2024. november 29-én Örömmel láttuk, hogy a díjazottak között voltak olyan tanulók is, akik ettől az évtől Gárdonyi hírnevét öregbíthetik.
Gratulálunk az elismerésben részesülőknek.
 
 
 

tovább »
2024.12.06

Adventi lelki nap

2024. december 4-én tartottuk iskolánk adventi lelki napját.
A délelőtt folyamán a kisgimnazistáknak az egri szalézi nővérek tartottak elmélkedést és játékos foglalkozást.
A 8. és 9. évfolyamnak Papler Pál füzesabonyi plébános, a 10. és 11. évfolyamnak Muhari Máté egyetemi lelkész, a 12. évfolyamnak Holló Gábor káplán tartott előadást.
Ezt követően a diákok kiscsoportokban osztották meg gondolataikat egymással.
A napot lezárva a bazilikában szentmisén vettünk részt, amelyet Papler Pál atya celebrált. A szentmisére a diákok megfogalmazhattak imaszándékokat, amelyeket osztályonként az oltárra helyeztek.

tovább »
2024.12.04

Újraélesztési Hetek

Intézményük diáksága idén is csatlakozott az Elsősegélynyújtás Világnapja alkalmából szervezett Újraélesztési Hetek elnevezésű ifjúsági programhoz. Összesen 577 fő kapcsolódott a vöröskeresztes versenyhez, és ez által vállalta azt, hogy elsajátítja az újraélesztés protokollját és életmentővé válik, ha arra sor kerül.  
 
A Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium és Kollégium III. helyezést ért el a versenyen, hiszen a tanulói létszám 80%-a élesztett újra a 2024.10.24-én megvalósított programon. 
 

tovább »
2024.12.03

Gombmegáldó szentmise

A gimnáziumi évek egyik lezáró rítusa a gombavató, melyhez kapcsolódóan ma reggel a szentmisén iskolalelkészünk, Vízi János atya megáldotta végzős osztályaink gombjait. 

tovább »
2024.11.29

Egyháztörténeti hittan verseny

Az Egri Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium megyei egyháztörténeti hittan versenyén iskolánk tanulói az előkelő III.helyet szerezték meg.
A csapat tagjai:
1. Csabai Klára
2. Sőregi Villő
3. Tőzsér Levente 8.C. osztályos tanulók.
Felkészítő tanár: Talián Zoltán tanár úr.
A verseny előzetes feladatainak technikai elkészítésében a csapat segítségére voltak: Fedics Miklós és Molnár Ákos tanár urak.
Gratulálunk a nagyszerű eredményhez!

A médiában: LINK
 

tovább »
2024.11.27
Felvételi előkészítő foglalkozásaink magyar nyelvből és matematikából november 5-én kezdődtek. Részletek a hírfolyamban!