Az adventi istentiszteleten iskolánk református tanulói készültek ünnepi műsorral.

5.c: Cipó Bálint Benedek, Révész Kira Sára, Szaniszló Csanád, Tatár Apolka

6.c: Csépányi Kristóf

10.a: Erdélyi Gabriella, Komáromi Szonja, Liptai Gréta, Makay Panni, Tóth Kristóf, Veres Bálint

10.k: Czap Zita, Farkas Réka

11.a: Pomaházi Alexandra

11.c: Dorkó Ádám, Gavrucza-Nagy Bence, Nagygyörgy Lili

Az alábbiakban olvashatják az egyik résztvevő diák beszámolóját az eseményekről.

Mint oly sok más templomban ország-, illetve világszerte, az egri református gyülekezet köreiben is megtörtént a harmadik adventi gyertya meggyújtása 2022. december 11-én. A műsorért idén -Egerben először- Patainé Péter-Szarka Éva vallástanár felelt.

Az előadócsapat nagyon vegyes volt, több osztályból csapódtunk össze. Az első próbákat talán a fokozottan kaotikus jelzővel illetném, hogy diplomatikus, de ugyanakkor reális is legyek. Sokan csak látásból ismertük egymást, a neveket is tanulnunk kellett, valamint az idő is ellenünk dolgozott, ám mégis azt kell mondanom így utólag, hogy maga az előadás jobban nem is sikerülhetett volna. A gárdonyisok műsorát az alsóbb évfolyamosok előadásával kezdtük, akik egy játékos, ám mégis mély üzenetet hordozó párbeszéddel teremtették meg a hangulatot a gimnazisták pantomimjátékához.

Az előadásunk során az emberiség történelméből ragadtunk ki fontos pillanatokat, egyes elemeket modern környezetben tálalva. Így jelenítettük meg, XXI. századi köntösbe bújtatva az emberi gonoszság köz- és magánéleti formáit is, ezáltal kézzelfoghatóbbá, aktuálisabbá téve a darabot.

A próbák során fokozatosan váltunk idegenekből ismerősökké, ismerősökből pedig barátokká, amit azért emelnék ki, mert napjainkban a rohanó, valamint egyre inkább digitalizálódó világban nagyon fontosnak tartom az emberi kapcsolatok kialakítását, illetve azok megtartását egyaránt.

Zárásként egy részletre szeretnék kitérni a pantomimjáték szövegéből, amely a következő: "(...) jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely". Ez az előadás azt tanította nekem, hogy nem szabad kizárni senkit és semmit. Be kell engednünk az újat, a szokatlant, az ismeretlent. Hinni, remélni kell a jót, és ha kopogtat, kinyitni előtte az ajtót. Nem pedig szánalomból vinni a jászolba. Lehetőségünk mindig van, hiszen mindig kopogtatnak az ajtón. Bennünk viszont meg kell születni az elhatározásnak, hogy ki is nyitjuk azt, ehhez pedig készen kell állnunk szívünkben, lelkünkben. Erre a felkészülésre ad lehetőséget az adventi időszak. Éljünk ezzel a lehetőséggel!