"Áldott légy, Uram!” - Ifjúsági találkozó Kazincbarcikán
Október 14-én első alkalommal került megrendezésre az Egri Főegyházmegye Ifjúsági Találkozója Kazincbarcikán, a Don Bosco Sportközpontban, ahol közel 1000 fiatal gyűlt össze az egyházmegye katolikus iskoláiból. Öröm volt, hogy iskolánk diákjai is részt vehettek a találkozón pedagógusaikkal együtt.
A napot közös zenés dicsőítés és fiatalok tanúságtétele nyitotta a Rád Találtam zenekar közreműködésével. Ezt követően a szalézi fiatalok „Felemel” című zenés jelenetét láthattuk, majd Vitális Gábor szalézi tartományfőnök atya tanításán keresztül gondolkodhattunk a valódi szabadságról, a döntéseinket illető felelősségünkről.
A program fontos része volt a szentségimádás és a gyónási lehetőség, amely alkalmat adott a személyes találkozásra Istennel. A szünetekben pedig a különböző standoknál ismerkedhettek diákjaink többek között az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemmel, a Don Bosco Kiadóval, a Szalézi nővérekkel, Szent Ferenc kisnővéreivel és a Mustármag Ifjúsági Vezetőképzővel.
A lelkinapot Dr. Ternyák Csaba egri érsek atya szentmiséje zárta, amelyben közösen adhattunk hálát az együtt töltött napért.
Hálásak vagyunk ezért a napért, a közösen megélt lelki élményekért és azért az útravalóért, amelyet magunkkal vihettünk a hétköznapokba.





