Fiú és Leány Kézilabda Diákolimpia Városi Döntő

Befejeződött a Fiú és Leány Kézilabda Diákolimpia Városi Döntője, ahol a lányok az őszi fordulóban nagyarányú győzelmet arattak a Szent Imre Általános Iskola csapata ellen. Betegséghullám miatt a tavaszi fordulóra már ki sem állt az ellenfél, így a lányok automatikusan első helyen bejutottak a Vármegyei Döntőbe. A fiúk is kitettek magukért ősszel és most is megverték a Hunyadi Általános Iskola csapatát, a Kemény Ferenc Általános Iskola csapatától viszont vereséget szenvedtek így a második helyen végeztek.
  
 
Csapatok névsora:
Asztalos Hunor 9.e
Hugyina Márk László 9.e
Pásztor Patrik 9.e
Tóth Gergő 9.e
Nagy Marcell 9.c
Dorogi Sebestyén Mátyás 8.c
Juhász Ábel 8.c
Liptai Bence 8.c
Misurda Balázs 8.c
Nagy Marcell 9.c
Öller Barnabás 8.c
Petrény Huba 8.c
Skultéti Vajk 8.c
Sütő Nándor 8.c
Tőzsér Levent 8.c
Király Bálint 7.c
Gál Luca Anna 9.e
Ádám Amira 9.e
Radócz Anett 9.e
Kerepesi Regina 9.c
Klarianka Gerda 9.c
Utassy Léna 9.c
Horváth Gréta 8.c
Juhász Viktória 8.c
Nagy Panna Róza 8.c
Révész Kira Sára 7.c
 
 
 
A Leány Vármegyei Kézilabda Diákolimpia Döntőjében a V-VI. kcs-ban a lányok 2. helyen továbbjutottak az Országos Területi Elődöntőbe. Ahol Jászberényi Lehel Gimnázium csapatát verték nagy gólkülönbséggel, így részt vettünk a Debrecenben megrendezésre kerülő Országos Elődöntőn. Négy csapat részvételével zajló viadalon a 3. helyet szerezték meg a lányok.
 
Csapat tagjai:
Szegő Vivien 9.a
Kósa Lili Anna 9.c
Utassy Léna 9.c
Kerepesi Regina 9.c
Kun Liliána 9.k
Lukács Lilla Sarolta 9.kny
Jobbágy Sarolta Júlia 10.c
Nagy Kincső Zsófia 10.e
Sebők Fanni 10.e
Kóczián Csenge 10.e
Balog Réka 10.e
Hegedűs Anna Judit 10.k
Eperjesi Fanni 11.c
Ferencz Boglárka 11.a
Soltó Julianna Kitti 11.k
Szabó Eszter Lili 11.k
 
Felkészítő és versenyeztető tanár: Bóta Marianna
 

tovább »
2025.02.12

Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny

Az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny 2. fordulójába jutott:
 
Nagy Viktória 9.c osztályos tanuló, felkészítő tanára: Pótáné Márton Mária tanárnő
 
Tóth Zalán Gergely 9.a osztályos tanuló, felkészítő tanára: Kovács Adorján tanár úr
 
Szívből gratulálunk!

tovább »
2025.02.09

Curie Kémia Emlékverseny

A Curie Kémia Emlékverseny területi döntőjébe jutott:

Csorba Viktória 7.c osztályos tanuló, felkészítő tanára: Kovács Adorján tanár úr,
Révész Kira Sára 7.c osztályos tanuló, felkészítő tanára: Kovács Adorján tanár úr,
Nagy Viktória 9.c osztályos tanuló, felkészítő tanára: Pótáné Márton Mária tanárnő,
Sütő Csenge 10.c osztályos tanuló, felkészítő tanára: Pótáné Márton Mária tanárnő,
Czap Zita 12.k osztályos tanuló, szaktanára: Pótáné Márton Mária tanárnő,
Dániel Réka 12.c osztályos tanuló, szaktanára: Pótáné Márton Mária tanárnő.

Szívből gratulálunk!

tovább »
2025.02.08

London and Its History — Creative Competition

A Károli Gáspár Református Egyetem Anglisztika Intézetének szervezésében "London and Its History — Creative Competition" című vetélkedő február 4-én megrendezett döntőjében 5. helyezést ért el iskolánk „Big Ben” csapata, melynek tagjai:
 
Kocsis Léna 11.k
Vincze Zsófia 11.k
Kelemen Zsolt Ágost 11.k

Tanáruk: Jágerné Luca Enikő
 
Szívből gratulálunk!
 

tovább »
2025.01.29

A-s napi összefoglaló

2025.02.06-án került sor az A-s napunkra, amelynek idén a 11.a, a rendező osztály a latin témát adta. Latin Amerika és annak sokszínű országaiban és kultúrájában éltük mindennapjainkat egészen eddig a napig. Szeptember óta, azaz majdnem 5 hónapon keresztül szorgoskodtunk nap, mint nap, hogy a mi kis kilencedikeseinknek a legjobb napot állítsuk elő. Előző este, szerdán, az osztályunk nagy odaadással és kemény munkával díszítette fel az iskolát, másnap reggel pedig a témához kapcsolódó finomságokkal vártuk a diákokat és a pedagógusokat. Napközben ötletes feladatokkal láttuk el az A-s diákokat, amelyeket a rádióban ismertettünk. A feladatok közé tartozott egy kvíz kitöltése, csillámtetkó készítése és a nagyszünetben a gólyák táncának megtekintése. A délutánt egy fantasztikus film vezette be. A műsorok alatt teljesedett ki teljesen ez a téma. Tánc, filmek, sminkelés, sőt még pankrációt is láthattunk. Innen is nagy köszönetet szeretnénk mondani tanárainknak, akik részt vettek a mulatságban, és külön köszönet Hevesi Zoltán tanár úrnak, hogy még ringbe is beszállt az osztályért. Emellett köszönjük a diákoknak és reméljük, hogy ti is olyannyira élveztétek, mint mi.
 
Majnár Luca
 

tovább »
2025.01.29

Sítábori beszámoló

Ebben a tanévben is síeltünk 2025. január 28-31-ig Dolny Kubinban, a Kubínska hoľa síközpontban. Fő célunk volt, hogy aki nem tudott síelni az megtanulja az alapokat, a hóekével való síelést, és a biztonságos megállást. Így 11 fő vágott neki ennek a nehéz feladatnak, amit sikeresen teljesítettek. A tábor végén már próbálkoztunk a hóekeíves fordulás után a párhuzamos léccel való lesiklással. A haladók csoportja a párhuzamos léccel való lesiklást gyakorolta, majd a jobban síelők elkezdtek a carving technikával is ismerkedni. A nagy létszám miatt a sítudás alapján két csoportban folyt az oktatás 8-8 fővel. A haladó 14 fős csoportnak a párhuzamos léccel való technika és a carving technika gyakorlása, stabilizálása volt a fő feladata.
A hóviszonyok nem voltak a legideálisabbak, mivel a +10 fokos nappali hőmérséklet miatt az éjszaka összetömörített hó 11 órára kásássá és puha hóbuckássá vált, ami megnehezítette a technikák végrehajtását, illetve a pályák átjárhatóságát. Volt olyan terület, ahol tavaly még síeltünk, most viszont nem volt hó azon a szakaszon. Az oktatásban a kezdő csapatot Bóta Marianna tanárnő és Kormos Kristóf egyetemi hallgató irányította, a két középhaladó csoporttal Bedécs Szilvia és Asszonyi Evelin tanárnők foglalkoztak Major Balázs 11.e osztályos síelő diák besegítésével. A haladó csoport oktatását Dóra Zsuzsanna tanárnő irányította akinek munkáját Román Petra segítette.
A szállásunk Hotel Orava – Srňacie Apartmanházakban, 5-6 ágyas fa bungalókban volt, ahol teakonyha és zuhanyzós fürdőszoba várta a csoportot. Svédasztalos reggelinél és a vacsoránál a meleg étel és ital mellett mindenki megtalálhatta az ízlésének megfelelő húsokat, tojásos vagy tésztás ételeket, de kalácsot és süteményt is kínáltak a vendéglátók a főépület éttermében.
Első este már hagyományosan sí kresszel ismerkedhettek meg a diákjaink, majd Szilvi néni és Evelin néni jóvoltából jó hangulatban, csapatokba sorsolva ismerkedhettek meg egymással.
Második este egy kis túra várt a diákokra a közeli skanzent meglátogatva.
A harmadik este Zsuzsa néni és Petra élménydús vetélkedőjén szórakoztunk.
Az estét a délutáni síverseny és vetélkedő eredményhirdetésével és jutalmak kiosztásával zártuk.
Az utolsó napot délig szabadsíeléssel töltöttük, majd 13 órakor buszra szálltunk és elindultunk haza.
Jövőre is szeretnénk hasonló élményt nyújtani diákjaink számára.
 
Bóta Marianna
táborvezető
 

tovább »
2025.01.29

A magyar kultúra napja

A magyar kultúra napja alkalmából tartott előadást iskolánkban Szebenyi Etelka operanagykövet január 20-án.

A sokrétű előadásból 120 diákunk ismerhette meg Erkel Ferenc Hunyadi László című operájának keresztmetszetén át a Hunyadiak korát. Az előadó felhívta a figyelmet a kor meghatározó történelmi személyiségeinek földi maradványait vizsgáló tudományos értekezésekben foglaltak és az opera cselekménye közötti egyezésekre.

Köszönet a szervezésért a magyar nyelv és irodalom munkaközösségnek és Faludiné Majoros Zsuzsanna tanárnőnek.
 
 

tovább »
2025.01.28

Német hittanverseny

A Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon által szervezett német
nyelvű bibliai szövegekre épülő szövegértési versenyen
Maszárovics Lukács 10.c osztályos tanuló 1. helyezést,
Jobbágy Sarolta Júlia 10.c osztályos tanuló 2. helyezést,
Nagygyörgy Ádám 10.c osztályos tanuló 8. helyezést ért el.
 
Felkészítő tanáruk: Patainé Péter-Szarka Éva tanárnő.
 
Gratulálunk a diákoknak az eredményes megmérettetéshez!
 
 

tovább »
2025.01.27

Egri Városi Sportiskola Díjkiosztó Gálája

Tíz sportágban jutalmazta versenyzőit a vármegyeszékhely utánpótlás-nevelő intézménye. A 2024-es év legjobbjait megillető elismerések az Egri Városi Sportiskola (EVSI) Díjkiosztó Gáláján találtak gazdára.
A városháza dísztermében megjelenteket az EVSI igazgatója köszöntötte, kiemelve, hogy ezúttal a sport iránti elkötelezettség, a kitartás és a közös munka eredményeit ünneplik.
A 2001-es alapítás óta talán a 2024-es esztendő számított a legeredményesebb évnek az EVSI történetében. Aranyéremből 44, ezüstből 23, bronzból pedig 25 jutott sportolóinknak tavaly, miközben nemzetközi szinten 42 versenyzőnk képviselte sportiskolánk színeit – közölte Kovács Géza, egyben köszönve az edzők áldozatos munkáját és a szülők hozzáállását.
Az igazgató ezt követően Gál Judit alpolgármester asszonnyal közösen adta át a serlegeket a sportolóknak és edzőiknek.
 
Az Év Férfi sportolója Szeles Bálint iskolánk volt tanulója.
A 110 méteres gátfutásban elődöntőig jutott a római Európa-bajnokságon és szerepelt a glasgow-i fedettpályás világbajnokságon. Közel járt (tizedmásodpercekre) az olimpiai kvótához. Szabadtéren és fedettpályán magyar bajnok, ő az első számú magyar gátfutó. Edzője: Petrovai József
 
Az Év női sportolója: Osváth-Nagy Noémi birkózó – iskolánk volt tanulója
Nemzetközi dicsőséglistája:
2019, Krakkó, U15-ös Eb: 3. helyezés
2021, Szamokov, U17-es Eb: 3. helyezés
2021, Budapest, kadet világbajnokság: 3. helyezés
2023, Santiago de Compostela, U20-as Európa-bajnokság: 3. helyezés
2024, Újvidék, U20-as Európa-bajnokság: 3. helyezés
2024, Pontevedra, U20-as világbajnokság: 3. helyezés
Edzők: Gyöngy Attila, Madarasi Gábor
 
Az Év utánpótlás sportolói
Dorkó Laura ökölvívó 9.e
Bartók Luca karatéka 9.a
 
Atlétika
Szeles Bálint
 
Birkózás
Osváth Nagy Noémi, Nátrán István 5.c
Edzők: Gyöngy Attila, Madarasi Gábor, Szucsik Tamás
 
Karate
Bartók Luca 9.a, Burunkai Virág 9.a, Láng Éva volt tanítványunk
Edző: Juhász Ferenc
 
Ökölvívás
Dorkó Laura 9.e, Asztalos Hunor 9.e
Edző: Dorkó Péter
 
Tájfutás
Kiss Mikes Tamás volt tanítványunk.
Edző: Jacsó Tibor
 
 
Szeretettel gratulálunk és további szép eredményeket kívánunk!
 

tovább »
2025.01.19
Felvételi előkészítő foglalkozásaink magyar nyelvből és matematikából november 5-én kezdődtek. Részletek a hírfolyamban!