Amerika nap

2024.12.09-én immár harmadik alkalommal került megrendezésre az Amerika Nap iskolánkban. Az idei tanévben az Amerikai Nagykövetség két munkatársa látogatott el hozzánk.

Csabay Noémi, Experiential Learning Coordinator és Jeffrey Adler, councellor angol nyelvű előadása során a diplomaták életébe nyerhettek betekintést az érdeklődő diákok.

Az esemény második felében a tanulók tehettek fel kérdéseket a vendégeknek, bátorságukért apró ajándékokat kaptak.
 
 

tovább »
2024.12.11

Adventi műsor az egri református templomban

Advent második vasárnapján az egri református templomban szolgáltak a 9.k és a 10.c református diákjai. A gyülekezet nagy szeretettel fogadta őket, ahol énekszóval, csengettyűzéssel és az örömhír megjelenítésével hangolódtak közösen az Ünnepre.
,, Az Ige testté lett.."

tovább »
2024.12.11

Adventi műsor a hospice osztályon

December 10-én az egri kórház hospice és pszichiátriai osztályára látogatott iskolánk diákjainak egy csoportja. Az adventi műsorukkal egy kis örömet szerettek volna vinni a betegágyban levőknek, mégis inkább ők voltak azok, akik gazdagodhattak ezen a délelőttön.
,,Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet."
 

tovább »
2024.12.11

Reading in English

A Reading in English angol nyelvű olvasási versenyen iskolánk diákjai a következő helyezéseket érték el:
 
Hegedűs Luca 7.c Stage 2 kategória VI. helyezés
Márku Gábor 8.c Stage 4 kategória III. helyezés
Erdei Zsolt Benjámin 10.c Stage 5 kategória VI. helyezés
Havasi Hanna 9.c Stage 6 kategória V. helyezés
Sallai Sára 9.c Stage 6 kategória VI. helyezés
 
Felkészítő tanár: Papp Valéria
 
Gratulálunk a diákoknak!
 

tovább »
2024.12.10

Csillagok, csillagok

Iskolánk 11. és 12. évfolyamos fizika fakultációs diákjai Pecsenye Pálné tanárnő szervezésében izgalmas programon vettek részt.
 
Soltó Julianna 11.k osztályos tanulónk írása:
“A Bükki Csillagdába látogattunk el. Sajnos az idő nem nekünk kedvezett, így főszerepet kaptak a benti programok. Először egy planetáriumi csillagvizsgálásban vettünk részt, ahol részletesebben megismerhettük a csillagképeket, emellett még számos érdekességet hallhattunk az univerzummal kapcsolatban. Ezt követően szemügyre vehettük a csillagdában lévő űrteleszkópokat. Itt tájékoztattak a működésükről és betekintést nyerhettünk a lencse mögé. A hőmérsékletre való tekintettel jó meleg teával kaptunk újult erőre. Később egy izgalmas kiállítás tárult elénk, amit egyénileg fedezhettünk fel. Hamar letelt az erre szánt időnk, és mennünk kellett a következő programra. Ez egy 3D-s film volt, ami bemutatta a két felküldött műholdat, melyek segítségével látványos képek születtek. A megfigyelt bolygók és azok holdjainak felszínéről láthattunk térhatású felvételeket. Ezzel véget ért ez a szenzációs kirándulás. Az élmények mellett csillagászati tudást is tudtunk szerezni.”
 
 

tovább »
2024.12.10

Lengyelország – Magyarország – Egy barátság története

“Lengyelország – Magyarország – Egy barátság története” elnevezésű országos vetélkedő második fordulójába jutottak Elek Boglárka és Berecz Martina Hanna 11.k osztályos tanulóink.
Gratulálunk és további sikeres versenyzést kívánunk!
Felkészítőjük Talián Zoltán tanár úr.
 

tovább »
2024.12.09

Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület díjátadó ünnepsége

A Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület díjátadó ünnepséget szervezett, ahol az MDSZ által szervezett diákolimpia versenyein 1-3. helyezetteket jutalmazták.
 
Iskolánkból az alábbi tanulók kaptak elismerést a 2023-2024. évi teljesítményük alapján:
Végh Zdenka Franciska 6.c
Szabó Lotti 7.c
Szaniszló Csanád 7.c
Borics-Durzó Dominik Mihály 7.c
Juhász levente 8.c
Szaniszló Zétény 10.c
Biros Samu Domonkos
Klebovicz Zalán 11.e
Nagy Emma 11.k
Borsos Blanka 12.e
és Bóta Marianna versenyeztető tanáruk.
 
Az ünnepséget Gyöngyösön a Mátra Múzeumban tartották 2024. november 29-én Örömmel láttuk, hogy a díjazottak között voltak olyan tanulók is, akik ettől az évtől Gárdonyi hírnevét öregbíthetik.
Gratulálunk az elismerésben részesülőknek.
 
 
 

tovább »
2024.12.06
Felvételi előkészítő foglalkozásaink magyar nyelvből és matematikából november 5-én kezdődtek. Részletek a hírfolyamban!