Erasmus+ Várna

Vasárnap délután (március 10.) érkeztünk a várnai repülőtérre, ahol már izgatottan vártak bennünket a fogadó családok. Az első estét a családok körében töltöttük. Hétfő délelőtt a bolgár iskolában izgalmas foglalkozásokon vettünk részt, majd délután városnézés és tengerparti séta keretében megtekintettünk néhány nevezetességet, köztük a Sea Garden-t. A diákok csoportokban kreatív és szórakoztató feladatokat oldottak meg. A napot egy hangulatos étteremben zártuk, ahol a helyi tradicionális ételek ízeit élvezhettük, illetve a vállalkozószelleműek bolgár zenére táncolhattak. 
 

tovább »
2024.03.12

Nagyböjti lelki nap

2024. február 21-én tartottuk nagyböjti lelki napunkat. A napot Füleczki István atya gondolatai nyitotta, majd megemlékeztünk Debreczeni Sixtus atyáról, akit ma 70 éve gázoltak halálra. 
A kisgimnazisták a délelőtt folyamán a szalézi nővérek segítségével hangolódtak a húsvéti ünnepkörre.
A 8-9. évfolyamosoknak Jorge Luis Altamirano Méndez egri káplán, a 10-11. évfolyamosoknak Michele Gervasoni sátoraljaújhelyi káplán, a 12. évfolyamosoknak Varga József ecsédi plébániai kormányzó tartott előadást, majd az osztályfőnökök és helyetteseik vezetésével kiscsoportos beszélgetések folytak. 
A délelőttöt szentmise zárta az egri főszékesegyházban, melyet Füleczki István iskolalelkész mutatott be.

tovább »
2024.02.21

Debreczeni Sixtus-koszorúzás

2024. február 18-i szentmisében Debreczeni Imre Sixtus ciszterci szerzetesre emlékeztünk halálának 70. évfordulója alkalmából.
A szentmisét követően iskolánk vezetősége, tanárai és diákjai jelenlétében koszorút helyeztünk el emléktáblájánál, a templom előterében.
 
 

tovább »
2024.02.18

Pályaorientációs nap

A hagyományoknak megfelelően idén is megtartottuk pályaorientációs napunkat, melyre külsős előadók mellett iskolánk öregdiákjai is meghívást kaptak, hogy bemutassák és érdekessé tegyék választott hivatásukat alma materük jelenlegi diákjai számára. 

tovább »
2024.02.13

A magyar kultúra napja

Zádori Szilárd, az egri Harlekin Bábszínház színművészének verses-zenés összeállításával emlékezett meg iskolánk diáksága a magyar kultúra napjáról. Az előadáson Ady Endre, József Attila és Radnóti Miklós versei mellett felcsendültek ismert musical részletek, Cseh Tamás dalok. 

tovább »
2024.01.23
Felvételi előkészítő foglalkozásaink magyar nyelvből és matematikából november 5-én kezdődtek. Részletek a hírfolyamban!