Német hittanverseny

A Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon által szervezett német
nyelvű bibliai szövegekre épülő szövegértési versenyen
Maszárovics Lukács 10.c osztályos tanuló 1. helyezést,
Jobbágy Sarolta Júlia 10.c osztályos tanuló 2. helyezést,
Nagygyörgy Ádám 10.c osztályos tanuló 8. helyezést ért el.
 
Felkészítő tanáruk: Patainé Péter-Szarka Éva tanárnő.
 
Gratulálunk a diákoknak az eredményes megmérettetéshez!
 
 

tovább »
2025.01.27

Egri Városi Sportiskola Díjkiosztó Gálája

Tíz sportágban jutalmazta versenyzőit a vármegyeszékhely utánpótlás-nevelő intézménye. A 2024-es év legjobbjait megillető elismerések az Egri Városi Sportiskola (EVSI) Díjkiosztó Gáláján találtak gazdára.
A városháza dísztermében megjelenteket az EVSI igazgatója köszöntötte, kiemelve, hogy ezúttal a sport iránti elkötelezettség, a kitartás és a közös munka eredményeit ünneplik.
A 2001-es alapítás óta talán a 2024-es esztendő számított a legeredményesebb évnek az EVSI történetében. Aranyéremből 44, ezüstből 23, bronzból pedig 25 jutott sportolóinknak tavaly, miközben nemzetközi szinten 42 versenyzőnk képviselte sportiskolánk színeit – közölte Kovács Géza, egyben köszönve az edzők áldozatos munkáját és a szülők hozzáállását.
Az igazgató ezt követően Gál Judit alpolgármester asszonnyal közösen adta át a serlegeket a sportolóknak és edzőiknek.
 
Az Év Férfi sportolója Szeles Bálint iskolánk volt tanulója.
A 110 méteres gátfutásban elődöntőig jutott a római Európa-bajnokságon és szerepelt a glasgow-i fedettpályás világbajnokságon. Közel járt (tizedmásodpercekre) az olimpiai kvótához. Szabadtéren és fedettpályán magyar bajnok, ő az első számú magyar gátfutó. Edzője: Petrovai József
 
Az Év női sportolója: Osváth-Nagy Noémi birkózó – iskolánk volt tanulója
Nemzetközi dicsőséglistája:
2019, Krakkó, U15-ös Eb: 3. helyezés
2021, Szamokov, U17-es Eb: 3. helyezés
2021, Budapest, kadet világbajnokság: 3. helyezés
2023, Santiago de Compostela, U20-as Európa-bajnokság: 3. helyezés
2024, Újvidék, U20-as Európa-bajnokság: 3. helyezés
2024, Pontevedra, U20-as világbajnokság: 3. helyezés
Edzők: Gyöngy Attila, Madarasi Gábor
 
Az Év utánpótlás sportolói
Dorkó Laura ökölvívó 9.e
Bartók Luca karatéka 9.a
 
Atlétika
Szeles Bálint
 
Birkózás
Osváth Nagy Noémi, Nátrán István 5.c
Edzők: Gyöngy Attila, Madarasi Gábor, Szucsik Tamás
 
Karate
Bartók Luca 9.a, Burunkai Virág 9.a, Láng Éva volt tanítványunk
Edző: Juhász Ferenc
 
Ökölvívás
Dorkó Laura 9.e, Asztalos Hunor 9.e
Edző: Dorkó Péter
 
Tájfutás
Kiss Mikes Tamás volt tanítványunk.
Edző: Jacsó Tibor
 
 
Szeretettel gratulálunk és további szép eredményeket kívánunk!
 

tovább »
2025.01.19

Történelem versenyeredmények

Kosáry Domokos Történelemverseny 2. fordulójába jutott:
Sütő Csenge 10.c, tanára Bozsik Zoltán Péter
Kovács Kristóf 10.c, tanára Bozsik Zoltán Péter
 
Savaria országos történelem tanulmányi verseny 2. fordulójába jutott:
Havasi Hanna 9.c, tanára Feketéné Kovács Ildikó
Sziráczki Zita 9.c, tanára Árvainé Kovács Krisztina
Csuhay Botond 10.c, tanára Árvainé Kovács Krisztina
 
Szívből gratulálunk a diákoknak, s tanáraiknak!
 

tovább »
2025.01.10

Shotokan Liga Országos Karate Bajnokság

Bartók Luca 9.a osztályos tanuló 2024. december 21-én részt vett az Egerben megrendezett Shotokan Liga Országos Karate Bajnokságon, ahol saját súlycsoportjában KUMITE versenyszámban I. helyezést, magasabb súlycsoportban (+53kg) KUMITE versenyszámban II. helyezést, KATA formagyakorlat versenyszámban II. helyezést ért el. 

Szívből gratulálunk!

tovább »
2025.01.07

Dugonics András Matematikaverseny

A katolikus iskolák számára rendezett Dugonics András Matematikaversenyen a 2. fordulóba jutott
Keresztúri Olivér 5.c tanára: Békési Zoltán
Kozma Olivér 6.c tanára: Nagygyörgyné Béres Ildikó
Csabai Klára 8.c tanára: Verbáné Balog Ildikó
Prokaj Panna Sára 8.c tanára: Prázmári Éva
 
Szívből gratulálunk a diákoknak s tanáraiknak!
 

tovább »
2025.01.07

"Házszentelés" iskolánkban

"Krisztus Áldja meg e Hajlékot!" 20+C+B+M+25

Január 6-án Jézus Krisztus megjelenésére emlékezik Egyházunk.
Vízi Jànos atya és ministránsai körbejárták intézményünket és megszentelték a tantermeinket.
 
 

tovább »
2025.01.07

Ifjú diákunk sikere

Czank Csongor iskolánk 5.c osztályos tanulója az Ag Prosportglobal nevű egyesület Talent napján vett részt a nyáron, ahova az ország számos részéről érkeztek gyerekek és ahonnan kiválasztás alapján - a korosztályából hetedmagával - kapott lehetőséget, hogy részt vegyen egy egyhetes futballtúrán Spanyolországban, melyre Valenciában, a közelmúltban került sor.
A túra során olyan neves klubboknál edzhettek és játszhattak meccset, mint a Valencia CF, a Dinamo Star és a Levante Ud. Csongor hatalmas élménnyel és sok tudással tért haza.
 

tovább »
2025.01.07

Varga Tamás Matematikaverseny

A Varga Tamás Matematikaversenyen 2. fordulóba jutott Szabó Simon 7.c felkészítő tanára: Pozsikné Rauf Bettina tanárnő,
Prokaj Panna Sára 8.c felkésztő tanára: Prázmári Éva tanárnő.

Szívből gratulálunk diákjainknak és felkészítő tanáraiknak!
 
 

tovább »
2024.12.18
Felvételi előkészítő foglalkozásaink magyar nyelvből és matematikából november 5-én kezdődtek. Részletek a hírfolyamban!