Szalézi Szent Ferenc szavalóverseny

Csiszár Borbála Erzsébet 10.c osztályos tanuló a Kazincbarcikán megrendezett Szalézi Szent Ferenc szavalóversenyen 2. helyezést ért el.
Felkészítő tanára: Dr. Szabó Zsuzsanna
 

tovább »
2024.02.02

Magyar népiénekes mesterkurzus

2024. január 26-27-én iskolánkban Enyedi Ágnes művésztanár, a Magos Együttes népdalénekese mesterkurzust tartott a Ciszterlánc Énekegyüttes tagjainak.
A képzés fő vonala a magyarszováti (Erdély, Mezőség) népiénekes anyaga, stílusismerete volt. A résztvevők betekinthettek a magyarszováti emberek életébe, népi kultúrájába, rengeteg archív és saját gyűjtésű népdal és tánczene felvételét ismerhették meg, valamint elsajátíthatták a jellegzetes magyarszováti dallamdíszítés technikai fogásait. A képzés remek alkalom volt a ciszterláncos diákok közösségépítésére és szakmai fejlődésére.
A kurzust az együttes vezetője, Faludiné Majoros Zsuzsanna tanárnő szervezte és bonyolította le.
 

tovább »
2024.02.02

Olvasni jó!

Az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium által megrendezett Olvasni jó! című versenyen Bozsik Borbála 7.c osztályos tanuló 3. helyezést ért el.
Felkészítő tanára: Harmat Adrienn
 
Az egyfordulós verseny Berg Judit Alma - A sötét birodalom című könyvére épült.
 

tovább »
2024.01.30

A magyar kultúra napja

Zádori Szilárd, az egri Harlekin Bábszínház színművészének verses-zenés összeállításával emlékezett meg iskolánk diáksága a magyar kultúra napjáról. Az előadáson Ady Endre, József Attila és Radnóti Miklós versei mellett felcsendültek ismert musical részletek, Cseh Tamás dalok. 

tovább »
2024.01.23

De őszintén!

Iskolánk hittan munkaközössége és diákjaink a Duna televízió munkatársaival hat adást vettek fel a “De Őszintén” c. ifjúsági műsor keretén belül.
A beszélgetések a következő hat vasárnapon 8:10-től lesznek láthatóak a televízióban, illetve a Youtube “Bizony Isten” csatornán is elérhetőek lesznek.
 
Az első adás megtekinthető ITT.
 

tovább »
2024.01.21

Tájékoztató a központi írásbeli felvételi vizsgáról 2024

Tájékoztató a középfokú beiskolázás központi felvételi vizsgáiról
 
2024. január 20-án (szombat) 10.00 órától szeretettel várjuk azokat a negyedikes és nyolcadikos diákokat, akik gimnáziumunkba jelentkeztek be a központi írásbeli felvételi vizsgára.
Az írásbeli felvételi vizsgára külön vizsgabehívót nem küldünk.
A részletes információkat ITT olvashatják!
 
 

tovább »
2024.01.12

Workshop - Nyílt nap 2024

Kedves Nyolcadikosok!
 
Nyílt napunk 2024. január 24-én (szerda) workshop
 
formájában is megszervezésre kerül!
 
 
Program:
8:00 - 9:00 óra között az iskola dísztermében bemutatkoznak a leendő osztályfőnökök, majd iskolánk igazgatója tart tájékoztatót.
 
9:00 -11:35 között 8-10 fős csoportokban többféle, interaktív és játékos biológia, fizika, hittan, informatika, kémia, magyar nyelv és irodalom, matematika, pszichológia, történelem, testnevelés és idegen nyelvi foglalkozásokon vehettek részt az iskola több helyszínén.
 
 
Regisztrálni ITT! lehet.
 
(2024 január 22-ig)
 
 
 
 
 
 
© 2024 Created by Somossy László
 
 

tovább »
2024.01.11

Vívás diákolimpia

Kelemen Olivér és Pummer Attila 6.c osztályos tanulók a Vívás diákolimpia országos döntőjén vettek részt.
 
Pummer Attila Vívás-Tőr III. korcsoport „B” kategóriában 3. helyezést,
 
Kelemen Olivér Vívás-Tőr III. korcsoport „B” kategóriában 16. helyezést ért el.
 
Szeretettel gratulálunk!
 

tovább »
2024.01.11
Felvételi előkészítő foglalkozásokat magyar nyelvből és matematikából a központi írásbeli hetéig minden tanítási hét keddjén tartunk. Részletek a hírfolyamban!