Határtalanul - Kárpátalja akcióprogram

Határtalanul - Kárpátalja akcióprogram
 Határtalanul - Kárpátalja akcióprogram HAT-17-04-00040
2018. március 14-18.
Tantestületünk tagjai valamint technikai dolgozóink közül jónéhányan 2018. március 14-én indultak útnak Egerből, hogy megismerkedhessenek tágabb pátriánk, Kárpátalja történelmi és természeti szépségeivel.


 A kirándulás első napján, ragyogó napsütésben léptük át Beregsuránynál a magyar-ukrán határt. Honismereti vezetőnk Bereczky István volt, aki már iskolánk korábbi csoportjait is kalauzolta szeretett szülőföldjén.
 
Elsőként Munkácsra látogattunk, ahol Zrínyi Ilona várát “vettük be”. A vár kalandos történetével ismerkedhettünk meg, elképesztő, hogy a szovjet időkben még traktoriskola is működött benne. A hangulatos várudvarról kisebb csoportokban sétáltunk fel az első és második emeleten látható kiállításokhoz, melyek Kazinczy Ferenchez és II. Rákóczi Ferenchez kapcsolódtak.
 
A várlátogatás után buszunk Munkács belvárosába szállított bennünket, ahol elsőként a görög katolikus templomot tekintettük meg. A templomban épp keresztúti ájtatosság zajlott, így csak csendben megszemléltük az ott elhelyezett turini lepel másolatát. Ezt követően a csoport Munkács belvárosában tett egy könnyű sétát. Megálltunk Cirill és Metód valamit Berti, a helyi kéményseprő és macskája szobránál. Munkácsy Mihály szülőháza már nem áll, de az emlékét őrző tábla hirdeti, hogy a város büszke híres szülöttére.
 
Még mielőtt sötétedett volna Kendereske irányába folytattuk utunkat. Pár évvel ezelőtt egy helytörténész fedezte fel, hogy Feszty Árpád körképén levő hegyek és dombok a Munkács környéki hegyek vonulatait idézik. Ennek eredményeként létesült egy panorámakilátó, ahol a körkép gravírozott változata összevethető a szemünk elé táruló látvánnyal. Különösen szépen zárult ez a nap, hiszen innen nézhettük a munkácsi várhegy mögé lenyugvó nap utolsó sugarait.
 
A nap végén már csak a megérdemelt pihenés várt bennünket. Ehhez azonban el kellett jutnunk Nagymuzsalyig, ahol a vendégfogadó családok már ízletes vacsorával vártak bennünket.
 
Március 15-én, borongósabb időben Kárpátalja természeti szépségeinek adóztunk. Autóbuszunk azonban nem mindig haladt megfelelő tempóban. Ennek oka az utak helyenként kátyúkkal borított, botrányos minősége volt. Józsi, a sofőrünk gyakran azt sem tudta, merre kerülje ki ezeket a “képződményeket”. Elsőként a Sipoti-vízeséshez érkeztünk meg. A Borzsa-havasokban eredő, 16 méter magas vízesés legszebb arcát mutatta nekünk, így a tavaszi áradások idején. Utunkat ezt követően a Szinevéri Nemzeti Park irányába vettük. A Kárpátok hágóin átkelve egyre csodásabb látvány fogadott bennünket. Nemcsak a hegytetőket, hanem az út szélét is hó borította. Így a Szinevéri tengerszem is még téli álmát aludta…
 
Március 16-án ismét a városoké volt a főszerep. Így Beregszászban most-az előző napokon csak átutaztunk-ki is szálltunk a buszból. Közösen fedeztük fel a legnépesebb magyarlakta település belvárosát, az Úri Kaszinót, a Vérke felett húzódó ősi hidat, a II. Rákóczi Ferenc Főiskola épületét, a zsinagógát. Szabad program következett, melynek során volt, aki könnyedebb sétát tett a belvárosban, volt, aki a piac forgatagában vegyült el.
 
Délután Ungvár felé vettük az utunkat, ahol a Drugethek által épített vár előtt elterülő hangulatos skanzen utcáin sétáltunk, majd a görög katolikus templomban fejet hajtottunk Romzsa Tódor vértanú püspök sírjánál. Ungvári tartózkodásunkat kissé beárnyékolták a felhők, ugyanis a belvárosi sétánkat kitartó eső kisérte. A mai nap megérkezve Nagymuzsalyba csak egy rövid időre váltunk el egymástól, ugyanis vendéglátónk táncházzal kedveskedett nekünk. Igazán jó volt látni a lelkes táncosokat és a zenészeket, akik meghozták a csapat és a helyiek kedvét is a közös körtánchoz.
 
Március 17-én a történelemé volt a főszerep. Elsőként a “magyar Golgotá”-nak is nevezett, Szolyván létesített emlékparkhoz látogattunk el. Ennek a településnek szomorú “sors” jutott a magyar történelemben, ugyanis a II. világháborút követően a málenkij robotra elhurcolt kárpátaljai magyarok gyűjtőhelye volt. Döbbenetes és borzongató élmény volt több tízezer honfitársunk szenvedéseinek helyszínén, csontjai felett állni… Csapatunk egy kisebb megemlékezéssel, Márai Sándor drámai erejű versével valamint az Ismerős Arcok Nélküled című dalával tisztelgett az elhunytak emléke előtt. A márványtáblák mellé elhelyeztük koszorúnkat is… Innen Felsőgereben falu irányába indultunk, hogy az Árpád-védvonal még épen maradt parancsnoki bunkerét felfedezhessük. Útközben számos tankcsapdát láthattunk, s a völgyben haladó úton egyértelművé vált, milyen jó ötletnek is bizonyult a II. Világháború idején a magyar mérnökök tervei alapján kiépített védvonal. A bunker, melyet meglátogattunk, 1 km hosszan húzódik a föld mélyében, s ízelítőt ad, milyen lehetett éles helyzetben itt szolgálni a hazát. Nem voltunk elég kalandvágyóak, így nem kapcsoltattuk le a lámpákat az 50 méter mély alagútrendszerben.
 
A nap nem lett volna teljes a Vereckei-hágó nélkül. Kétséges volt a feljutás, elsősorban az időjárás viszontagságai miatt. A körültekintő tájékozódást követően bátor (de nem vakmerő) sofőrünk nekivágott a szerpentinnek, mely az emlékműhöz vezetett. A hegytetőn barátságtalan időjárás fogadott bennünket, de az élmény és a látvány mindenért kárpótolta a résztvevőket. Együtt elénekelni a Himnuszt és a Szózatot, lezárni a látogatást a Boldogasszony anyánk… kezdetű énekkel…Mindannyiunk nevében mondhatom: felemelő érzés volt.
 
Élményekkel gazdagon utaztunk vissza Nagymuzsalyra, hogy ott a helyi tanárokkal folytatva az ismerkedésünket, közösen résztvegyünk egy borkóstolón. Ez már kötetlenebb formában zajló összejövetel volt, melynek során átadtuk a Nagymuzsalyi Középiskolának hozott adományunkat, melyet az iskola tornatermének felújítására fognak fordítani. Az est végén ki-ki hazaindult szálláshelyére, miközben nagy pelyhekben hullt a hó. Ebből a hóesésből reggelre 30 centiméteres hótakaró lett.
 
Március 18-án, vasárnap utunkat a beregszászi római katolikus templom felé vettük. Itt a velünk utazó Koós Ede atya, ciszterci templomunk templomigazgatója mutatta be a szentmisét. A misét a helyi hívek mellett mi egriek, valamit a budai ciszterci gimnázium diákjai is meglátogatták.
 
A lelki töltekezés után a határ felé indultunk, s még nem tudhattuk hogy négy órás várakozás után léphetünk csak Magyarország területére.
 
Úgy vélem, mindannyiunk számára számos felejthetetlen élményt jelentett ez az utazás. Remélem az itt kialakuló kapcsolatok, kötődések számos lehetőséget eredményeznek határon innen és túl.
2018.03.19